A segítő szakmák sokfélesége, a bőség zavara, egyáltalán nem könnyíti meg a segítségre vágyó emberek dolgát.
Azt látom az ügyfeleimen, hogy már többféle módszeren vannak túl, mire eljutnak hozzám.
Gyakori, hogy hozzám is úgy jönnek… „Nem is tudom, hogy coaching-ra vagy pszichológiai tanácsadásra van szükségem.”
Mivel én ThetaHealing® Certificate of Instructor & Practitioner, Executive Business & Life Coach területekkel foglalkozom, ezért könnyű a dolgunk, hiszen az első találkozás után döntést tudunk hoznunk, hogy melyik irányába induljunk.
De miben is különbözik a Coach vagy a pszichológus?

Mielőtt belevágnék a két terület bemutatásába, egy rendkívül fontos tényezőrőt tisztázni kell: a pszichológius/coach és az ügyfél kapcsolatáról vagy összeilléséről.
Hubble és munkatársai 2001-ben történt vizsgálatukban megmutatták, hogy a terápia sikere szempontjából a terapeuta és ügyfél közötti kapcsolat lényegesen fontosabb, mint maga a technika.
Éppen ezért nem elég, ha csak a coachingot vagy pszichológiai tanácsadást választja valaki ki, fontos a coach vagy pszichológus személye is.
Mindkét műfaj a kapcsolaton keresztül segíti elő a változást. Éppen ezért soha nem jelenthet problémát szakembert váltani.
Mivel foglalkozik a coaching és mivel a pszichológiai tanácsadás?
A coaching egy konkrét, körül határolható problémára, feladatra keresi a megoldást.
Mindig cél-, megoldás- és jövőorientált. A „miért?” kérdés helyett a „hogyan?”-ra fókuszál.
A coachingban az ügyfél saját maga szakértőjeként van jelen.
A coach abban segít, hogy a kliens meg tudja találni és ki tudja bontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket.
Milyen témával érdemes coach-hoz fordulni például?
- Megakadtam a karrieremben és szeretnék továbblépni.
- Szeretném jobban beosztani az időmet.
- Szeretnék magabiztosabb lenni társaságban.
- Szeretném a stresszt csökkenteni az életemben.
- Szeretném a munkámat és a magánéletemet egyensúlyban tartani.
A pszichológiai tanácsadás során a múlttal is foglalkozunk, a „miért?” kérdésre is keressük a választ.
A pszichológus szakemberként, szakértőként segíti az ügyfelét a belső, pszichés munkája során, biztonságos, védett, megtartó teret biztosítva számára.
Milyen témával érdemes pszichológushoz fordulni például?
- Állandóan szorongok.
- Mindig lehangolt vagyok.
- Gyakran fáj a fejem, de nem találtak az orvosok semmilyen testi okot.
- Pánikrohamaim vannak.
- Elvesztettem az édesanyámat és most teljesen magam alatt vagyok.
- Már többféle meddőségi kezelésen is részt vettem és még mindig nem sikerült a babavállalás.
Az életvezetési problémákkal a coaching és pszichológiai tanácsadás is tud foglalkozni, ugyanakkor nagyon keskeny a határmezsgye a két terület között.
Egy life (életvezetési) coaching-nak induló problémával előfordulhat, hogy csak a pszichológia eszköztárával tudunk dolgozni.
Éppen ezért, ha életvezetési problémával keresne fel szakembert, akkor érdemes felkeresni Sarudi Detti ThetaHealing® Certificate of Instructor & Practitioner, Executive Business & Life Coach szakembert.
One Comment on “Coach-hoz vagy pszichológushoz forduljak?”