A pala belső szerkezetében találhatóak az azbeszt szálak kötött, stabil állapotban vannak.

Az azbeszt a palából nem távozik.

Ellenben az azbeszt tartalmú hőszigetelés egészségügyi kockázatot jelenthet, ugyanis a szálak nincsenek bebetonba ágyazva.

Az azbeszt téma az utóbbi időkben el van túlozva, hiszen komoly gazdasági érdekek vannak a háttérben.

Minden a palákról

Beszéljünk a sokat által szidott és sokat áldott palákról!

Minden a palákról

A palatetők Magyarországon becsült nagyságára különböző becslések készültek: egyes források szerint 110 millió, más források szerint 350 millió négyzetméter palatető van ma Magyarországon.

Egy biztos! Nagyon sok palatetős ház van.

Amennyiben szükségessé válik, cserélje mindenki nyugodtan paláját újra palára, mert a pala sem rosszabb tetőfedőanyag, mint a többi tetőfedő anyag, hiszen az új pala azbesztmentes, és az azbesztes régi pala pedig egyáltalán nem olyan veszélyes, mint azt sokan szeretik hangoztatni!


A pala több mint száz évvel ezelőtt forradalmasította a tetőfedőanyagok piacát.

Tűzálló, szilárd, tartós tulajdonságait elsősorban az azbeszttartalmának köszönhette. Az osztrák Ludwig Hatschek újdonságával meghódította a világot: szinte nem volt a földnek olyan országa, amely ne gyártott volna a Hatschek-licensz alapján palát.

A több évtizedig tartó diadalmenetet az azbeszt egészségkárosító hatásaira való ráébredés szakította meg. S ettől fogva torzul a kép.

A torzkép hosszasan kifejthető tartalma helyett álljon itt a lényeg: az azbeszt nyers, feldolgozatlan formájában veszélyes lehet, a vele dolgozóknál okozhat egészségügyi problémákat.


De arról még nem született statisztikai jelentés, hogy egy tetőfedőmester és évtizedeken keresztül sok palát rak, (vagy palatető alatt lakók pedig ők is sokan vannak) azbeszttózisban szenvednének.

Az azbesztes pala anyagában az azbeszt aránya nem több mint 14%, az is cementtel, vízzel elkevert, beágyazott, erősen megkötött.

A késztermékből bárhogy vágjuk, vagy kopik a termék, a pillekönnyű, szálszerű azbeszt már nem tud elemi szálaira bomlani, nem lebeg a levegőben, hogy könnyen belélegezzük. Darabokra törhet, morzsálódhat, apró szemcsékre porladhat, de ez már nem veszélyes.


Nem így a szigetelésként felhasznált ún. szórt-azbeszt, mert ott a nyers azbeszt megtartotta eredeti formáját, gyengén megkötött, a bontásnál, vakolatsérülésnél az azbeszt-szálak szabadon kerülhetnek a levegőbe és így a tüdőbe.

Az azbeszt veszélyeiről nagyon sok szó esik, de felületesen, elnagyoltan, összemosva a nyersanyagot a késztermékkel, palát a szigetelőanyaggal, pedig óriási a különbség!


Az azbeszt veszélyeiről nagyon sok szó esik, de felületesen, elnagyoltan, összemosva a nyersanyagot a késztermékkel, palát a szigetelőanyaggal, pedig óriási a különbség!

Nem felmenteni akarom az azbesztet bűnei alól, de teljesen felesleges riadozni ott, ahol erre nincs szükség.
Egyébként is mindez már a múlt hagyatéka. Ez év elejétől azbeszt-tartalmú termékeket nem lehet sem gyártani, sem forgalmazni, sem felhasználni.

Az Eternit négy éve már csak és kizárólag azbeszt-mentes termékeket gyárt. Ezt a tényt azonban az összes azbesztes félelem ellenére nehéz a közvéleménnyel tudatosítani.

Minden érdeklődéskor többször el kell mondani, hogy az Eternit termékek már nem tartalmaznak azbesztet. Persze ennek ára van: az azbesztmentes technológia lényegesen drágább, mint elődje volt.

A konkurens társaságok a saját termékeikre való rábeszéléskor előszeretettel hivatkoznak a régi palatetők esztétikumára is.

Igen, a 40-60 éves, vagy nem egyszer még régebbi palatetők már nem szépek: piszkosak, foltosak, párás éghajlati viszonyok között, északi fekvésben esetleg mohásak.

Egyáltalán kibírják 40-60 évig? Néztek meg már alig 10 éves betoncseréptetőket, vagy néhány éves kerámiacserepeket? Esetleg pár éve még harsány színben pompázó cserepeslemez fedéseket?

Jó, ha elfogadjuk: az idő előrehaladtával minden tető csúnyul: plusz 60-70 foktól mínusz 20-30 fokig, csapadék, szél, por, szennyeződés koptatja a tetőinket, nem kímélve egy tetőfedő anyagot sem.

Erről a tényről a vevőkért folytatott harcban a forgalmazók persze szívesen megfeledkeznek.

Nem állítom, hogy nincs különbség anyag és anyag között. De a sok tetőfedő anyag között a paláknak sincs szégyellnivalójuk. Sőt!

A palatetők csere nélkül is felújíthatók: a szennyeződéstől lemosással megtisztíthatók, a fakult, kopott festett felület újra festhető.

Mindez már sokkal nehezebb más tetőfedőanyagok esetében.
A több évtizeden keresztül jól szolgáló palatetők mellett voltak rosszabb gyártási sorozatok is, amikor sajnos gyengébb minőségű, gyengébb festésű palák kerültek a tetőkre.

Ezek a palák 10-15 év után problémát okozhattak tulajdonosaiknak, akiket természetesen nem vígasztal, hogy más tetőfedőanyagok esetén is találunk jócskán példát reklamációra.

A problémák ellenére meggondolandók azok a szakszerűtlen és esztétikum oldaláról is erősen kifogásolható megoldások, amikor gyenge minőségű tetőfedőanyaggal legtöbbször a leggyengébb minőségű bitumenes zsindellyel ragasztanak, borítanak le régi palatetőket.


Ha a pala annyira alkalmatlan lenne feladata betöltésére, talán nem ragaszkodna a műemlékvédelem régi épületek felújítása esetén a palatetők palával történő cseréjéhez.


A pala több mint 100 éve bizonyítja helyét a piacon, ami nem mondható el minden ma divatos tetőfedőről.

És ha a pala ma nem is olyan divatos, és ha más forgalmazók és pala-reparátorok el is követnek mindent, hogy a pala kikerüljön az életünkből, a pala nem hagyja magát!

Folyamatosan megújult felületekkel, formákkal, színekkel, kiszámítható és megbízható üzletpolitikával, értékesítési háttérrel várja azokat a háztulajdonosokat, beruházókat és kivitelezőket, akik nem az aktuális divat és reklámkampány alapján gondoskodnak házuk tartós védelméről.

Palatető felújításán gondolkozik? www.teto-javitasa.hu

4 Comments on “Beszéljünk az azbesztről. Palatető”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük